Beszámoló 2017

  1. év Szakmai beszámoló

Alapszabályának megfelelően „2.3. Az egyesület kiemelt célja olyan szociális tevékenységek, amelynek célja a társadalmi reintegrációhoz való hozzájárulás és/vagy fenntartható közegészségügyi és szociális támogatás a társadalom perifériájára szorult csoportok számára, úgy, mint kisebbségek tagjai: fogyatékosok, idősek, hajléktalanok, kallódó vagy bántalmazott gyerekek, írástudatlanok, munkanélküliek, szenvedélybetegek, bántalmazottak, krónikus betegségben szenvedők, stb.”

 

Az alapszabályban megjelölt célok 2017 évben az alábbiak szerint teljesültek:

  • Mentális és jogi tanácsadás, egyénre szabottan: heti két és fél órában, ingyenesen,

elérhető volt, továbbá jelnyelvi kompetenciákkal kiegészítve, átlagosan havi 1-3 fő esetében, 1,5 órát is biztosítani tudunk. (hétfő-kedd)

Kihelyezett helyszínen tanácsadás Budapesten, átlagosan heti egy alkalommal volt lehetőség. (péntek)

  • A mediációs tevékenység 2017-évben is csak kis számban volt keresett, írásos megállapodások megkötésére nem került sor. 2018-ban újra meghirdetjük a hónap második hétfőjén lesz elérhető, 2 órában.
  • Programok, illetve szakmai munkafejlesztésre több pályázat került benyújtásra, három kapott támogatást, REB-16-2-PROG: 500 gondolat Lutherről és az ifjúságról, REB-17-PROG: „Luther és az ifjúság”, a NEMZEDÉKEK – 17 végrehajtása 2018. évben folytatódik.

A reformációs 500 évfordulója kapcsán több kerékpár-túrát tettünk a leghosszabb a balatoni körút volt, még eljutottunk Lentiig, többször voltunk Valkonyán, Letenyén, Nagyrécsén, Galambokon, Sármelléken. Nagyon népszerűek voltak a meglepetés akciók; a reformációval vonatkozó idézeteket tartalmazó szerencse-süti osztásaink.

A NEMZEDÉKEK – 17 – 0017 pályázat programjai jelentősen népszerűsítették tevékenységünk, különösen a lekvár főzés, kuglóf sütése, és a szüretek: dió, körte, birsalma, szőlő. A hagyományos disznóölés többek számára „meglepetést”okozott a munka mennyisége és nehézsége miatt. (a tervezett időtartamot 1 nap, két napra bővítettük) 2018 –évben a program végrehajtást interaktív kiállatását, kvíz-játékkal szeretnénk majd kiegészíteni, mert több olyan háztartási eszközt fedeztünk fel, melyekről a legfiatalabbak már nem tudják, mire kell használni. Pl. spékelő tű. 2018-ban hasonló, újabb érdekes, és élvezetes közösségi program elindítását tervezzük.

  • Önkényeskedés: időseket segítő kerti munkák Küne György, Lengyelné Hajni, májustól – szeptemberig 8 alkalom
  • ÚJ! Önkéntes munka: Nagykanizsai Hajléktalan Szálló (férfi) első félévben indítottunk havi két alkalommal, szerda délután 1,5-2 órában kiscsoportos foglalkozás, majd októbertől egyéni tanácsadás heti négy órában, szerdai napokon. Ez a tevékenységünk 2018-ban támogatást „kap” a RSZTOP – 3 Hajléktalanok Közalapítványának pályázatán belül, mivel szervezetünket kérték fel az addiktológiai tanácsadás ellátására a zalaegerszegi és a nagykanizsai hajléktalan ellátás keretén belül.
  • ÚJ! Önkéntes munka: Fenyvesi Attila, Kardos Ferenc, Krasznai Bertalan, Bognár Bori önkéntesek, a sármelléki Idősek otthonában, havi egy alkalommal élőzenés, mesélős, versmondós koncertet adtak, 2017 májusától, melyet 2017. december 27-én újév köszöntő koncerttel zártunk.
  • Új! Önkéntes munka: Családok Átmeneti otthonában, W. Kovács Ágnes, Szőke Rózsa, Nyakó Melinda, az ÉLELEMISZERBANK által kiírt fotópályázaton vettünk részt, az általunk segített családok közül egyikük II. helyezést ért el, és ezzel 40 kg tartós élelmiszerhez jutottak.
  • Kiemelten jó szakmai kapcsolattá fejlődtek a Halis István Városi Könyvtár, és a Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal program végrehajtásaink.

Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal együttműködtünk a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakításában. A sikeres végrehajtást követően, a 2018 évre is pályázat benyújtására került sor, időközben megérkezett az értesítés, hogy a tevékenység további folytatásra az intézmény a támogatást kapott, amiben jövőre is szakmai koordinátori feladatot látunk el.

 

– a„SZIA” – hírlevelet, „üzenet a palackban”- idézeteket a székhely, illetve telephelyen, a rendezvényeken, véradásokon, program végrehajtó tevékenységek során továbbra is népszerűek, 2018-ban is folytatódnak a kihelyezések, amit a „szerencse sütik” is kiegészítenek majd.

 

 

Időrendi részletezés:

 

Január – február

  • január 6-8 szakmai önképzés: szexuálterapeuta
  • január 24 Az egyesület 2016. év munkáját értékelő Közgyűlés megtartása, pénzügyi és szakmai beszámoló elfogadása, pályázati tervek összeállítása, előkészítés, benyújtás, honlapon a feltöltések (képi anyag, szakmai anyag) pótlása
  • A reformáció évéhez kapcsolódó programunk a REB – 16 – 2 – PROG – 0133 pályázati azonosító számú, 500 gondolat Lutherről és az ifjúságról c. pályázat végrehajtásának megkezdése
  • Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal történő együttműködés megújítása keretében, heti egy alkalommal, 4 órában tanácsadó szolgálat indult. Az intézménnyel közösen készítettünk (BM-17-0088 sz.) bűnmegelőzési témakörében pályázatot, sajnos forráshiány miatt nem nyert.
  • „Feb- 3”- megnevezésű, a Viselkedéskutató Társadalomtudományi és Szolgáltató Kft. szervezésében, HAJLÉKTALAN POPULÁCIÓ DROG- ÉS EGYÉB PSZICHOAKTÍV SZERHASZNÁLATÁNAK VIZSGÁLATÁRA irányuló kutatás adatfelében vettünk részt.
  • február 4-5 szakmai önképzés: szexuáterapeuta
  • Február 25 – „Nők – nőkkel” kerékpár túra a REB – 16 pályázat végrehajtására, útvonal Nagyrécse – Galambok – Zalakaros, majd „teázós” munka megbeszélgetés a székhely közösségi helyen.

 

Március – április

  • Március 1- 15 között REB – 16 – 2 – PROG – 0133 pályázati azonosító számú, 500 gondolat Lutherről és az ifjúságról c. pályázathoz az idézetek kiválogatás, szerkesztés nyomtatás, szerencse sütik elkészítése, „csomagolás”.
  • március 4-5 szakmai önképzés: szexuáterapeuta
  • március 25. Zarándoklat Homokkomárom gyalog és kerékpárral (REB 16-2)
  • április 3 belső szakmai konzultáció: „szex-illemtan” – ifjúsági prevenciós és felvilágosító szakmai program munkaanyag tervezetének megvitatása
  • április 7-9 szakmai önképzés: szexuáterapeuta
  • április 10 ifjúsági mozi: Bronxi mese – Letenyei Család és Gyermekjóléti Központban,
  • április 16. Húsvéti családi hétvége: – hagyományos, testébresztő kerékpártúra – Nagykanizsa – Nagyrécse – Galambok – Nagykanizsa – szerencse-süti meglepés – (REB 16-2)
  •  2017. április 18. Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal történő együttműködés keretében Letenye KEF megalakításával, szakmai munkával kapcsolatos dokumentáció értékelése, megvitatása, javaslatok befogadása
  • április 19 Halis Városi Könyvtár – szerencse sütik osztása (REB-16)
  • április 23 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • április 27 – „szex-illemtan” – ifjúsági prevenciós, felvilágosító program – „próbaüzem” – előkészítése Letenye Andrássy Gyula Általános Iskola – igazgatatójával egyeztető munkaértekezlet

 

Május – június

  • május 3., 4., 5. speciális osztályfőnöki óra I. tájékoztató beszélgetés a szexuálisra vonatkozóan, anonim módon feltehető kérdésekre vonatkozó tájékoztató levél eljuttatása
  • május 12-14 szakmai önképzés: szexuálterapeuta
  • május 12 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • május 17., 18., 19. Az egyesület szakmai vezetője, a (anonim formában) beérkezett kérdőívekre speciális osztályfőnöki órák keretében adott választ, tájékoztatás, felvilágosítása.

A Letenye Andrássy Gyula Általános Iskola 6.a)b), 7.a)b), valamint a 8,a)b) osztályos diákok aktívan éltek a kérdezés lehetőségével, közel 120. kérdést tettek fel a szexuális élettel, a párkapcsolattal, a veszélyekkel kapcsolatban. A Nagykanizsai Rozgonyi úti Általános Iskola 150 tanulójának szülei közül, 22 szülő járult hozzá a megkérdezéshez, ezt követően 2 (ketten) tettek fel kérdést. Kecskemét, Budapest XIV. kerület megkérdezett iskolái őszre vállalták az együttműködést. Itt előadásokra nem kerülhetett sor.

  • május 24 Civil Kerekasztal meghívása– szakmai tanácskozás
  • pályázati végrehajtáshoz beszerzések (REB- 16-2., REB-17)
  • május 26 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • május 31 megtartottuk első gitárzenés koncertünket – önkéntes tevékenység formájában – a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)
  • június 6 Halis Városi Könyvtár – szerencse sütik osztása (REB-16)
  • június 8. szakmai önképzés: szexuálterapeuta (szakdolgozat védés)
  • Kerékpártúra – Becsehely – Letenye 500 éves Platánhoz – Nagykanizsa (REB -17 pályázat végrehajtása)
  • június 12 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • június 26: Kábítószer ellenes világnap! – nyílt nap: ellátó tevékenységégnek népszerűsítése – figyelemfelhívás – utcai program: játék, meglepetés – szerencse sütik osztása (REB-17)
  • június 27 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • június 28 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)

 

Júliusaugusztus

  • július10 ifjúsági mozi: Túl fiatal a halálhoz – Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal
  • július 12 beázott a közösségi helyiségünk, több berendezés, eszköz elázott. (szőnyeg, polcok, kiállítási tükrök, nyomatató papír)
  • július 14 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • július15 Valkonya kerékpártúra (REB-17) – meglepetés – szerencse süti osztás
  • július 17-21 Balatoni kerékpár túra (REB-17)
  • július 26 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)
  • július 28-29 Első – Paradicsom befőzés – NEMZEDÉKEK – 17
  • július 30 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • augusztus 9 Partner szervezettel Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal KEF alapító ülés – Letenye
  • augusztus 12 Bázakerettye zarándokút (REB-17)
  • augusztus 14 ifjúsági mozi: Túl fiatal a halálhoz – Letenyei Család és Gyermekjóléti Központban
  • augusztus 15 Halis Városi Könyvtár – szerencse sütik osztása (REB-16)
  • augusztus 16 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)
  • augusztus 24 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • augusztus 31. Önkéntesség előkészítése: Családok Átmeneti Otthona – Nagykanizsa – Fotó pályázat az Élelmiszerbank Egyesület kiírásának megfelelően

 

Szeptember – október

  • szeptember 5- Hajléktalan Szálló Nagykanizsa, Dózsa 73. meglepetés szerencse süti osztás (REB 17)
  • szeptember 7-8 Kerékpár túra Balatonföldvár – defekt–tel „kiegészítve”
  • szeptember 9 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • szeptember 12 utcai meglepetés szerencse süti osztás (REB 17)
  • szeptember 12 este előadás a Reformáció 500 éve, vacsora: Musztács Krisztián – Benke Dániel (REB – 17)
  • szeptember 13. Önkéntesség Családok Átmeneti Otthona – Nagykanizsa – Fotó pályázat elkésztésében segédkezés. Szőke Rózsa, W. Kovács Ágnes. A pályázaton a hátrányos helyzetű családok segítésének eredményeként, országos második helyezést értek el, és az Élelmiszerbank Egyesület kiírásának megfelelően a rászorult család 40 kg tartós élelmiszert kapott.
  • szeptember 13. este NEMZEDÉKEK – 17-0017 sz. Csak az értékelheti az életet, aki él” (Mózes) első próbasütés, első lekvár főzés
  • szeptember 16 „gombaszüret” (NEMZEDÉKEK – 17)
  • szeptember 20 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)
  • szeptember 23 családi hétvége: időseket segítő kertészkedés
  • szeptember 25 Letenye Családsegítő előtt, meglepetés szerencse süti osztás (REF- 17)
  • 2017. szeptember 26. Édesanyák és óvodapedagógusok beszélgetése a gyermeknevelésről – Surd – interaktív előadás az Elég/jó szülőnek lenni sorozathoz kapcsolódóan.
  • szeptember 27. REB – 17 – előadás, vacsora: Reformáció 500 éve
  • szeptember 29 és október 1 Balaton körút II.
  • október 2 birs-szüret Cserfő (NEMZEDÉKEK – 17)
  • október 6. REB – 17 – előadás vacsora: Reformáció 500 éve
  • október 12 REB – 17 meglepetés – szerencse süti osztás Biblia órák látogatóinak –
  • október 17 „Kuglófsütés Elvirával I.” (NEMZEDÉKEK 17)
  • október 18 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.)
  • október 24 „Kuglófsütés Elvirával II. (NEMZEDÉKEK 17)
  • október 30. REB – 17 Nagykanizsa – Letenye – Lovászi – Lenti kerékpár túra

 

November – december

 

  • november 7 – REB – 17 – előadás vacsora: Reformáció 500 éve
  • november CSAO Süti osztás – (REB-17)
  • november 13. Budapest „Gyermek- és ifjúsági addiktológiai ellátás tapasztalatai és fejlesztési lehetőségei” konferencia a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 1054 Budapest, Báthory u. 10.
  • november 20 Partner szervezettel Letenyei Család és Gyermekjóléti Központtal KEF ülés – Letenye
  • november 16. REF – 17 – előadás, vacsora: Reformáció 500 éve
  • november 18. „Perec-sütés Elvirával I.” (NEMZEDÉKEK 17)
  • november 29 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (8391Sármellék, Szent Erzsébet út 1.) Valamint a FER süti osztás
  • december 6. REB – 17 – záró előadás, vacsora: Reformáció 500 éve
  • december 9 Önkéntes tevékenység a Magyar Vöröskereszt Zala megyei Szervezetének élelmiszer adomány gyűjtésében
  • Pályázatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolók, szakmai anyagok előkészítése (REF – 16-2 – PROG-0133 REF – 17 – 0116)
  • december –15 – 16 „disznóölés” – Nagyrécsén (NEMZEDÉKEK-17)
  • december 27 Önkéntes tevékenység: koncert a Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona (839 Sármellék, Szent Erzsébet út 1.) Valamint a szerencse süti osztás Krasznai Bertalan, Kardos Ferenc, Fenyvesi Attila (gitár koncert)
  • December 30: Évzáró rendezvény – programzárások – vacsora (REF – 16-2 – PROG-0133 REF – 17 – 0116)

 

Tevékenység szerinti összegzés:

 

 

  1. Kiállítás, fesztivál:

A 2017 decemberére tervezett kiállítás (NEMZEDÉKEK – 17) elhelyezés technikai akadálya miatt, 2018. februárban lesz látható.

 

 

  1. Szakmai konferencia, előadás, speciális szakmai tevékenység:
  • „Mentális helyszínelők” nem került megrendezésre terveztük a  BM – 17- 0088 sz. pályázatban, de sajnos forráshiány miatt nem támogatták
  • Gyermek- és ifjúsági addiktológiai ellátás tapasztalatai és fejlesztési lehetőségei” – személyes kapcsolat felvétel SZGYF Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársaival, valamint Nyiri Noémivel addiktológiai konzultánssal, a Tiszta Jövőért Közalapítvány szakmai vezetőjével
  • „SZIA” hírlevél: információs pontokon, Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa

 

 

III. 2017 év projektfejlesztésekhez forrásfeltárás

  • partner szervettel közös program végrehajtások
  • „500 gondolat: Lutherről és az ifjúságról” önálló program REB-16-2-PROG-0133
  • „Luther és az ifjúság” program REB-17-PROG-0116
  • NEMZEDÉKEK – 17 „Az életet csak az tudja értékelni, aki él” (Mózes)

 

 

  1. Egyesületi tevékenység a Letenye kistérségben, Nagykanizsán és kistérségében:

– Surd Óvoda – szülői készségfejlesztő előadások

– Letenye Általános iskola – szex-edukáció 6-8 osztályoknak: szükséglet felmérés, értékelő-előadás

 

 

  1. Partneri együttműködések:

– Letenyei Gyermekjóléti és Családsegítő Központ

– program KAB-KEF-16-25465 – alapítás szükséges szakmai dokumentációk elkészítése

– program KAB-KEF-17-20963 – a helyi drog- stratégia tervezet összeállítása (2018-es évet érinti)

– Hajléktalanokért Közalapítvány

– Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program Közterületen élők számára természetbeni juttatás biztosítása – RSZTOP-3.1.1-16-2016-00001 sz. projektben: addiktológiai egyéni tanácsadás, és csoport foglalkozások szervezése, megtartása(2018-es évet érinti)

 

 

  1. Önképzés, kutatás – módszertani fejlesztések:
  • Semmelweis Egyetem Felnőtt képzés kiegészítő szakirány- szexuálterapeuta képzés befejeződött – melynek szakmai hozadéka a drog prevenciós és szexuális felvilágosító program: szer/tár + vörös szoba
  • a nyáron elkészült a szer/tar: interaktív drog-prevenciós szemléltető eszköz ajánlási eljárás dokumentációja
  • A „pár/oló: felnőtt szex-edukációs programunkhoz kapcsolódó „nem/mindenki ostoba” –női és férfi önismereti és párkapcsolati tréning anyag elkészült, program meghirdetések 2018 évre várhatók.

 

Kutatás – módszertani fejlesztés: Szex-edukáció 3-éveskortól 18 éves korig módszertani tematika összeállítása, 14-18 éves korú korosztály esetén a szerhasználat, függőség, mint kockázati magatartás.

 

2018 évi tervek, szakmai tevékenység:

 

NEMZEDÉKEK – 17-0017. sz. „Csak az értékelheti az életet, aki él” (Mózes) pályázat programjai:

– Nemzedékek értéke – értékes nemzedékek –c. kiállítás, interaktív foglalkozások

 

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program Közterületen élők számára

természetbeni juttatás biztosítása – RSZTOP-3.1.1-16-2016-00001 sz. projektben: addiktológiai egyéni tanácsadás, és csoport foglalkozások

 

Drogprevenció, és kistérségi, szakmai együttműködési program:  KAB-KEF-17-20963 – a helyi drog- stratégia tervezet összeállítása

 

“ütközünk” – ifjúsági program keretén belül: ajánlási eljáráson a “szer/tár: szehasználati szimulátor + vörös szoba: szex/edukáció társalgó – minősítés megszerzése. Pályázati támogatásból finanszírozottan ingyenes programok iskolának, ifjúsági közösségeknek.

 

„pár/oló – felnőtt program kertén belül: „nem/mindenki ostoba”- női-, férfi önismerteti, önértékelést-, és felelősség vállalást támogató tréning meghírdetése önköltségviseléssel.

 

„rongyos/szív” vagy a „szív útja” – országos flahmod akció, 2018 évi Zala megyei elindítása, a „ADD TOVÁBB (A jövő kezdete) c. film, és a „Free Hugs” mozgalomhoz hasonlóan, felesleges ruhadarabból kivágott szívből

Nagykanizsa, 2017. december 31.

A szakmai beszámolót, a közgyűlés 1/2018. (01.30.) szám határozatával egyhangúlag elfogadta.

Vélemény, hozzászólás?

*